Arthur Richard Albiston (balhátvéd, 1974-1988)
1957. július 14-én Edinburghben született, azzal vált híressé. Hogy élete első FA-kupa mérkőzését a Wembleyben, az 1977-es, Liverpool ellen 2-1-re megnyert döntőben játszotta. Már két szezonnal korábban, 1974 októberében szerepelt a csapatban Ligakupa és bajnoki mérkőzésen. Huszadik születésnapja után lett állandó balhátvéd, 1988 augusztusi távozásáig összesen 464 (ebből 364 bajnoki) mérkőzésen szerepelt s hét gólt szerzett. Játszott az 1977-es, az 1983-as és az 1985-ös megnyert FA-kupában, valamint az elveszített 1979-es FA kupa és 1983-as Ligakupa-döntőben. A kilencvenes évekig a klub egyetlen három FA-kupa döntőben is győztes játékosa. 14-szeres skót válogatott, nevezték a mexikói világbajnokságra, de ott nem kapott szerepet.
Alexander Bell (balfedezet, 1903-1913)
Fokvárosban, skót szülők gyermekeként jött világra 1883-ban, majd húszéves korában egy skót kiscsapattól, az Ayr Parkhouse-tól vette meg a Manchester United, 700 fontért. Tizenegy a klubnál töltött szezonja alatt 306 (ebből 278 bajnoki) mérkőzésen játszott a csapatban. A vörös ördögök első nagy csapatának alappillére, a híres Duckworth, Roberts Bell trió ballábas tagja volt. 1908-ban és 1911-ben bajnoki címet, 1909-ben FA-kupa győztesnek vallhatta magát. Harmincadik születésnapját elhagyva tudása megkopott, s kevéssel az első világháború kitörése előtt kereken ezer fontért a Blackburn Rovershez szerződött. 1922-ben a Coventry Citynél, majd 1925-ben a Manchester Citynél vállalt edzői munkát. Ötvennégy éves korában, 1943. november 29-én halt meg. Egyszeres skót válogatott volt (1912).
Geoff Bent (hátvéd, 1951-1958) - Flower of Manchester
Bent 1932. szeptember 27-én született Salfordban, és 1948-ban csatlakozott a Unitedhez, miután ott hagyta az iskolát. Azt követően, hogy számos évet lehúzott a klub akadémiáján és a tartalékcsapatnál, 1951-ben profi szerződést írhatott alá. Összesen 12 alkalommal lépett pályára a csapatnál hátvédként. Bal oldalt Roger Byrne, jobb oldalt pedig Bill Foulkes tartalékja volt. Az 1957-58-as szezonban egyetlen meccset sem játszott, és Belgrádba is csak azért utazott el, hogy Byrnet helyettesítse, aki kisebb sérüléssel bajlódott, ám végül mégis pályára küldte őt Busby. Geoff kislánya, Karen mindössze négy hónappal a müncheni tragédia előtt született. Özvegye, Marion máig is él és közreműködött egy 1998-as ITV által készített dokumentumfilmben, melynek címe München: Egy Álom Vége. Az alkotást a tragédia 40. évfordulójára készítették. Bentet Pendleburyben, a Bolton úton (A666) található St. John's Temetőben hamvasztották el.
George Best (jobbszélső, 1963-1974)
Belfastban született 1946. május 22-én. Tizenöt évesen került először - Matt Busby atyai pártfogásában - az Old Traffordra, de szinte azonnal visszaszökött Ulsterba. Túl jó játékos volt ahhoz, hogy ne menjenek utána. 1963 szeptemberében, alig túl a 17. születésnapján már bemutatkozott az angol élvonalban, sőt 15 meccsel a háta mögött már északír válogatottnak mondhatta magát. A brit futball első sztár kinézetű-keresetű-népszerűségű csillaga. Tagja volt a Manchester United 1963-ban FA-kupa győztes, 1965-ben és 1967-ben bajnok, 1968-ban BEK-győztes gárdájának. Utóbbi esztendőben a France Football Európa, az angol sportújságíró-társadalom pedig Anglia legjobbjának választotta. Sir Matt Busby visszavonulása után zülleni kezdett, a korábbinál is többször maradozott el az edzésekről. Ezért 1974 első napján a klub felbontotta a szerződését. Best összesen 461 meccset játszott a vörös ördögöknél, amin 178 gólt szerzett. Az akkor még csak 28 éves sztár vándorútra indult. Rengeteg csapatban megfordult (Dunstable Town 1974, Stockport County 1975, Cork Celtic 1975, Los Angeles Aztecs 1976, Fulham FC 1976-78, Detroit Express 1978, Fort Lauderdale Strikers 1978-79, Fulham FC 1979, Hibernian Edinburgh 1979-80, San Jose Earthquakes 1980-81, Bournemouth FC 1983) de sokáig sehol sem bírta. Nagy kár érte.
James Seamus Anthony Brennan (jobbhátvéd, 1958-1970)
Shay Brennan 1937. május 6-án született Manchesterben, tizenhat évesen, még inasként lett a klub játékosa. Két esztendővel később tagja volt az ifjúsági FA-kupát nyert együttesnek. Az első csapatba a müncheni katasztrófa után került be balszélsőként, újoncként két gólt is szerezve, A MU legjobbjaként tündökölt a Sheffield Wednesday elleni FA-kupa mérkőzésen. A 19-szeres ír válogatott tizenkét éves profi pályafutása alatt 356 mérkőzésen játszott, hat gólt ért el. Két bajnoki címet nyert, s tagja volt az 1968-as BEK-győztes gárdának, ugyanakkor az 1963-as FA-kupa döntőjében nem játszott. Visszavonulása után Írországba, a Waterford csapatának menedzsere lett.
Stephen Roger Bruce (középhátvéd, 1987-1996)
Az ország északkeleti részén, Corbridge-ban született 1960 utolsó napján. A Gillinghamban tűnt fel, majd az ötéves ligakarrierrel s 2003 mérkőzéssel a háta mögött a Norwichoz került. Alex Ferguson 1987 decemberében 825.000 fontért vette meg az akkor már 27 éves játékost a kanáriktól, de Steve az utolsó pennyig visszafizette az árát. Pedig balszerencsésen indult Bruce pályafutása, csinált egy tizenegyest, eltörte az orrát, a csapat meg kikapott a Portsmouthtól. Ám az elkövetkező években kárpótolta önmagát és munkaadóit meg híveit: összesen 309 bajnokin játszva, védő létére 36 gólt ért el. Tagja volt az 1993-as az 1994-es és az 1996-os bajnokcsapatnak, 1990-ben 1994-ben és 1996-ban az FA-kupát, 1991-ben a Kupagyőztesek Európa kupáját és az európai szuperkupát nyerte meg. A Birmingham Cityben fejezte be ligakarrierjét. Nagy fájdalma, hogy az angol válogatottban csak a B csapatig jutott.
Martin McLean Buchan (középhátvéd, 1972-1982)
1949 március 6-án született Aberdeenben, a helyi "Vörösöknél" futott be. Huszonegy évesen ő vezette az "Urakat" 23 év utáni első FA-kupa sikerükhöz, 1972 tavaszán 125.000 fontért szerződtette le Frank O'Farrell a Manchester Unitedhez, egy évvel azután, hogy Buchant az újságírók az Év játékosának választották Skóciában. A vörös ördögökkel 1977-ben megnyerte a legpatinásabb országos klubserlegét, így a világháború utáni első olyan játékosaként vonult be a futballtörténelembe, aki skót és angol FA-kupa győztes csapatnak is a kapitánya lehetett. Játszott az 1976-os és az 1979-es elvesztett kupadöntőben is. Harmincnégyszeres skót válogatott, részt vett az 1974-es és az 1978-as világbajnokságon is. Az Old Traffordon 455 mérkőzésen négy gólt szerzett.
Roger William Byrne (balhátvéd, 1951-1958) - Flower of Manchester
Manchesterben született 1929. szeptember 8-án, Münchenben vesztette életét 1958. február 6-án. Húszévesen került az Old Traffordra a Ryder Brow Ball Clubtól, de csak 1951 novemberében mutatkozott be a ligában. Ám bő hat éven keresztül alig hiányzott a csapatból. 1953 nyarán ő vette át Johnny Careytől a kapitányi posztot, s ő volt Matt Busby jobb keze az ötvenes évek közepén sikert sikerre halmozó együttesben. Ugyan balszélsőként került be először a profi csapatba - 25 mérkőzésen hét gólt szerzett az 1951-52-es évadban -, Busby hamarosan hátravezényelte a védelembe. Összesen 33-szor játszott a háromoroszlánosok között, részt vett az 1954-es világbajnokságon is. A Manchester Uniteddel 1952-ben, 1956-ban és 1957-ben is bajnoki címet nyert, 1957 és 1958 tavaszán a BEK elődöntőjéig jutott. Tagja volt az 1957-ben FA-kupa döntős gárdának. Byrne 277 mérkőzést játszott imádott klubjában, 19 gólt szerezve.
Eric Cantona (csatár, 1992-1997)
"Vörös Eric" Marseille-ben született 1966. május 24-én. Közel két évtizedes pályafutása során rengeteg klubban megfordult, játszott a Les Caillols-ban, az AJ Auxerre-ben (1983-85), a Martigues-ban (1985-86), újra az Auxerre-ben (1986-88), majd a Girondins Bordeaux-ban (1990-91), végül a Nimes-ben (1991-92), de sehol sem ért el akkora sikereket, mint Angliában. 1992 februárjában a Leeds United tagja lett. A yorkshire-i gárdával azonnal bajnoki címet szerzett. A szezon után elfogadta a Manchester United hívását, s megkezdődött pályafutása legszebb öt éve. A vörös ördögökkel öt év alatt négy bajnoki címet nyert (1993,1994,1996,1997), abban az egy szezonban zárt csak másodikként, amelyben a kungfus rúgása miatt eltiltását töltötte. Kétszer lett az FA-kupa győztese (1994,1996), s ugyancsak kétszer választották meg az Év játékosának: a PFA 1994-ban az újságírók 1996-ban. Angliában összesen 220 tétmérkőzésen 96 gólt ért el (Leeds: 35/14, MU: 185/82). Meglepő, de fantasztikus sikerei és 45 mérkőzésén lőtt 19 gólja ellenére 1995. január 18-án bezárult előtte a francia válogatott ajtaja. Öntörvényű zseni, a váratlan döntések embere. Egy héttel az 1997-es bajnoki cím megnyerése után váratlanul bejelentette visszavonulását.
John James Carey (jobbhátvéd, 1937-1953)
Dublinba született 1919. február 23-án. A St. James Gate gárdájától mindössze 250 fontért került 1936 novemberében az Old Traffordra. Louis Rocca, a klub háború előtti történetének legélesebb szemű tehetségvadásza egy másik játékos miatt utazott Dublinba, de megakadt a szeme a mindössze harmadik futballmeccsét játszó Careyn. Azonnal leszerződtette! A korán kopaszodó, pályafutását balösszekötőként kezdő, majd jobbhátvédként a csúcsra törő, s jobbfedezetként visszavonuló csillag 17 éves manchesteri pályafutása alatt szinte mindent megnyert, amit csak lehetett. Volt bajnok (1952) és FA-kupa győztes (1948), megválasztották az Év játékosának Angliában (1949), játszott 29-szer az ír és hétszer az északír válogatottban, s kapitánya lehetett az 1947-ben Angliát 2-0-ra verő ír gárdának, ez volt az angolok első hazai veresége nem brit csapat ellen. Összesen 344 mérkőzést játszott a Manchestere Unitedben, 18 gólt elérve. Hihetetlenül gazdag pályafutásának legszebb éveit vitte el a világháború, 1940-től 1945 végéig egyetlen meccset sem játszott a Manchester Unitedben. A háborús években Olaszországban (is) szolgált az angol hadseregben. Cario becenéven Itáliában még profi csapatokban is játszott - nem hivatalos - mérkőzéseket. Visszavonulása után rövid ideig a klubnál edzősödött, majd a Blackburn Rovers (1953-58), az Everton (1958-61), a Leyton Orient (1961-63), a Nottingham Forest (1963-68), végül ismét a Blackburn Rovers (1970-71) szakmai munkáját irányította. 1995 augusztus 23-án hunyt el.
Sir Bobby Charlton (belsőcsatár, középpályás 1956-1973)
Ashingtonban született 1937. október 11-én - a nagyvilág szemében ő maga a Manchester United. Bobby Charlton futballistacsaládból származik - másodnagybátyja Jackie Milburn a Newcastle sztárja volt, bátyja ugyancsak világbajnok -, s egész életét a futballnak szentelte. A Manchester United ifjúsági csapatában tűnt fel, 1954 októberében írta alá az első szerződését. Az ifikkel FA-kupa győztes lett 1955-ben és 1956-ban. Utóbbi évtől szerepelt a ligában, tizenhét idényen keresztül viselte a vörös ördögök mezét. Súlyosan megsérült a müncheni katasztrófában, de túlélte, s Matt Busby aztán éppen őköré építette a legendás csapatát. Eredménysora lenyűgöző: angol bajnok (1957, 1965, 1967), FA-kupa győztes (1963), BEK-győztes (1968), világbajnok (1966), világbajnoki nyolcadik (1962, 1970), Európa-bajnoki bronzérmes (1968), világ (1971) és Európa válogatott (1964, 1972), az év játékosa Angliában és a France Football aranylabdása (1966). Közel húséves manchesteri pályafutása után előbb a Preston North Endben (játékos-menedzser, 1973-75), majd az ír Waterfordban szerepelt (1975-76). Ezután 1983-ban rövid ideig még a Wigan Athletic menedzsere volt, de ezt leszámítva a Manchester United vezérkarához tartozott, ma is az igazgatótanács tagja. A klub színeiben 754 mérkőzésen 244 gólt szerzett, 106szoros válogatott legendás labdarúgó, akit 1994-ben a királynő lovaggá ütött.
Allenby Chilton (középhátvéd, 1939-1955)
Az 1938 novemberében az Anglia északkeleti részéből, Seaham Colliery együtteséből szerződtetett védő 1918 szeptember 16-án született Sunderlandben, s 1996 június 16-án hunyt el. Pályafutása során tíz híján négyszáz mérkőzést játszott a klub színeiben, ebből 353 volt a bajnoki, s ez a szám még jóval magasabb lett volna, ha nem szól közbe a második világháború. Chilton 1939. szeptember 2-án játszotta első ligamérkőzését - Anglia másnap deklarálta polgárainak a háború tényét. A hatéves világégés alatt többnyire a Charlton Athleticben szerepelt háborús játékosként. A magas, erőteljes hátvéd 28 éves volt, amikor újra bajnoki mérkőzését játszhatott a MU-ban. Későbbi pályafutása során igyekezett kárpótolni magát, tagja volt az 1948-as FA-kupa győztes csapatnak, s főszerepet játszott az 1951-52-es bajnoki címnyerésben is. Ő volt az egyetlen, aki a szezon összes mérkőzésén játszott. Johnny Careytől ő vette át a csapatkapitányi tisztet, s amikor 1955 februárjában Mark Jones kiszorította a csapatból, megszakítás nélkül 166 mérkőzésen való szereplés ált mögötte. Ez akkor klubrekord volt, csak a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján döntötte meg Steve Coppell. Chilton 1955 márciusában játékos-menedzserként került a Grimbsy Townhoz.
Eddie Colman (összekötő, 1953-1958) - Flower of Manchester
Colman Salfordban született és tanulmányai befejeztével a Manchester United ifi csapatához csatlakozott 1952 nyarán. Ezt követően három évet kellett mindössze várnia arra, hogy az első csapat tagjának mondhassa magát. A soron következő két és fél évben 107-szer játszott a Unitedben két gólt szerezve - a másodikat éppen a Red Star Belgrade elleni BEK-negyeddöntő odavágóján... Védjegyévé vált elfordulós mozdulata után társai a "Kígyócsípőjű" becenevet ragasztották rá. Colman 85 alkalommal szerepelt a Unitedben és egy találatot szerzett. 21 évével és 3 hónapjával ő volt a legfiatalabb áldozata a müncheni légi katasztrófának. A Salfordi Egyetem szomszédságában lévő lakóépületet róla nevezték, ami tulajdonképpen egy bérház és az említettek alapján Eddie Colman Épületnek hívják. Nem sokkal a Duncen Edwards Épület mellet található egyébként, mely természetesen szintén a Manchester United egykori játékosa és egyben a tragédia egy másik áldozata után kapta nevét. Halála után egy szobrot állítottak fel sírja mellé a salfordi Weaste Temetőben, azonban ezt vandálok lerombolták, így az újjáépített kőemléket már 1986-ban elhunyt édesapja otthonában helyezték el.
Duncan Edwards (összekötő, 1953-1958) - Flower of Manchester
Duncan 1936. október 1-jén született, a közép-angliai Dudleyban. Csapatkapitánya volt az angol iskolai, később az U23-as válogatottnak. Az angol élvonal legfiatalabb játékosaként, tizenhat évesen és száznyolcvanöt naposan játszotta le az első bajnoki mérkőzését, 1953 áprilisában. A válogatottban tizennyolc mérkőzésen öt gólt szerzett; tizennyolc évesen és száznyolcvanhárom naposan sokáig ő számított a II Világháború utáni legfiatalabb angol debütálásnak. A huszonegyeddik születésnapjáig százötvenhárom bajnoki meccset játszott le a Manchester Unitedben, ezzel ő a harmadik legtöbb meccset játszott Csodagyerek/ Busby baby, aki a huszonegyedik születésnapjáig pályára lépett...
Mark Jones (középhátvéd, 1950-1958) - Flower of Manchester
Jones 1933. június 15-én született nem messze Barnsleytól. Az 1950-es években ő számított a United elsőszámú középhátvédjének, akikkel két bajnoki aranyat is begyűjtött. Egy szemsérülés miatt kihagyni volt kénytelen az 1957-es Villa elleni vesztes FA Kupa döntőt, de azt rebezsgették, hogy hamarosan eljön számára az idő, hogy bemutatkozhasson a nemzeti válogatottnál. Ezt azonban az 1958. február 6-ai események megakadályozták. A Vörös Ördögök szerelésében 103 találkozóig jutott és egy gólt szerzett. Jonest szülőhelyén, a Barnsley közelében fekvő Wombwellben hamvasztották el. Feleségét, Junet és kétéves fiát, Garyt hagyta maga mögött. Lynne nevű kislánya négy hónappal München után látta meg a napvilágot. June azóta újra megházasodott, egy Herbert Barker nevű férfihoz ment hozzá.
Denis Law (csatár, 1962-1973)
"Embert nem láttam még, aki ennyire ne hasonlított volna a futballistákra..." A mondás a boldogult, öreg Andy Beattie"től származik. Ő volt a Huddersfield Town menedzsere 1955 áprilisában, amikor Denis Law bekopogtatott az irodájába a Leeds Roadon. Az érkező alig volt 165 centi, se ehhez 55 kilót nyomott. Ráadásul, mivel erősen kancsalított a bal szemére, még szemüveget is hordott. De a hajdanán skót válogatott Beattie igazi futballszakember volt. Egyébként Law némi kommentálással jutott el hozzá, ugyanis az "öreg" testvére, Archie Beattie látta a keszegtestű srácot futballozni Aberdeenben, a Provis Street-i iskolában. Law először amatőrszerződést kötött a Huddersfield Townnal, majd 1957 februárjában, egy nappal tizenhetedik születésnapja előtt lett profi. Akkor viszont már az első csapatban futballozott, a későbbi legendás liverpooli menedzser, az ugyancsak skót Billy Shankly főnöklése alatt. Shanklyt meglepte, hogy a viszonylag apró termetű Law milyen pazarul fejel...
Roy Keane (középpályás, 1993-2005)
Keanonak legalább két arca van. Az egyik a rettenthetetlen harcos a futballpályán, a másik a lágyszívű, halk szavú, lányait imádó családapa. Mindkettő ő. Nem olyan színes a játéka, mint akár Giggsyé, vagy Scholesyé, nem lő annyi gólt, mint Nistelrooy, Rooney, és nem mentette meg annyiszor a csapatot, mint Peter Schmeichel. Mégis, Ő a csapatkapitány, akire mindenki hallgat, s a játékosok szerint ő a legfontosabb fogaskerék a csapat gépezetében. Gyermekkora óta magán viseli a "kemény harcos" jelzőt. Nem csoda, hiszen kamaszkora eleje óta a boksz megszállottja. Tizennégy évesen, a corki bokszklub tagjaként, még azon gondolkodott, hogy melyik sportágat válassza...
Ruud van Nistelrooy (csatár, 2001-2006)
Ruud Van Nistelrooy Hollandia déli részén lévő Oss-ban született, és már kisiskolás korában nagy érdeklődést mutatott a sport iránt. Igazi őstehetség volt, aki nem csak focizott, hanem teniszezett, és gimnasztikázott is. Még gyerekként söprögetőt játszott, de 1993-ban nagy fordulat következett be életében, amikor a másodosztálybeli FC Den Bosch leigazolta. Itt, első profi klubjában máris csillogatta tehetségét, de már nem a védelemben, hanem elöl, mert az edzője előreküldte játszani, és nem okozott csalódást. A Den Boschban négy éven keresztül gyűjtötte a tapasztalatokat, ami után felfigyelt rá az SC Heerenveen, és 1997-ben le is igazolta 4.2 millió fontét. Itt vált "igazi" csatárrá...
David Pegg (balszélső, 1952-1958) - Flower of Manchester
Pegg 1935. szeptember 20-án született Doncasterhez tartozó Highfields nevű faluban. A müncheni légikatasztrófáig két elsőosztályú bajnoki címet szerzett a klub elsőszámú balszélsőjeként, míg az angol válogatottban nem sokkal halála előtt debütálhatott. A United színeiben 127-szer lépett pályára és 24 gólt szerzett. Az angol U-23-as csapatba háromszor hívták be, de sikeres jövőt jósoltak számára a felnőtt nemzeti csapatnál is, ráadásul a legnagyobb vetélytársának számító Tom Finney kiöregedőben volt a válogatottnál. 22 évével az egyik legfiatalabb áldozata volt a 23 emberéletet követelő tragédiának. A szülőfalujával szomszédos Redhouse Temetőben hamvasztották el. Az emlékére egy széket ajánlottak fel számára a highfieldsi St. George's Templomban, amit bár később bezártak a széket átvitték a Woodlandsben megtalálható All Saints' Templomba, mely azóta mindkét falut szolgálja. Geoff Bent özvegyéhez hasonlóan Pegg nővére is közreműködött az 1998-as München: Egy Álom Vége című dokumentumfilmben, melyet a tragédia 40 éves évfordulójára készítettek.
Bryan Robson (középpályás, 1981-1994)
Bryan Robsonról mesélnek egy történetet a - hogy is mondjuk csak - vele nem igazán rokonszenvezők. Körülbelül úgy szól, hogy fejébe vette, megtöri az átkot, s nem köszön el addig a Manchester Unitedtől, ameddig nem nyer bajnoki címet. Ám a vörös ördögök csak nem tudtak az élen végezni. Volt, hogy több mint tíz pontos előnyt adtak le, volt, hogy már szinte minden bukméker biztosra vette a befutásukat - mégis elbuktak. Robbót ez nagyon idegesítette. Már elmúlt 36 éves, s még mindig semmi. Holott már jóval túl volt a tizedik idényén az Old Traffordon. Aztán egyszer csak jött Cantona, s vele 1993 tavaszán mégiscsak bajnok lett a csapat. A kapitány - mármint Robson - átvette a serleget, aztán azt mondta: "Mi vagyunk Anglia legjobbjai. Mit tagadjam, csodálatos érzés! De milyen lehet duplázni?"...
Ole Gunnar Solskjaer (csatár, 1996-2007)
1996 nyarán Alex Ferguson öt új külföldi játékossal erősítette meg a keretét. Kettőt közülük mindenki jól ismert: sem Jordi Cruyffot, sem az alig véget ért Európa-bajnokságon feltűnt Karel Poborskyt nem kellett túlságosan bemutatni. A norvég Ronny Johnsenről már kevesebbet hallottak, viszont az nem tűnt rossz ajánlólevélnek, hogy védő létére ő tartotta a norvég átigazolási rekordot. Raimond van der Gouw, az új holland kapus nem kapott sok figyelmet, mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy rá a tartaléksor vár. Ám az ötödikre mindenki kíváncsi volt, viszont senki nem ismerte. Ole Gunnar Solskjaer úgy festett, akár egy túlkoros, nagyra sikrült napközis. Mi tagadás, nehéz volt elhinni róla, hogy a Man United későbbi házi gólkirályát tisztelhetik a személyében...
Tommy Taylor (középcsatár, 1953-1958) - Flower of Manchester
Thomas 'Tommy' Taylor 1932. január 29-én született Barnsleyban. Karrierjét egy helyi szénbányászat csapatában kezdte, ami egyúttal a kenyéradójának is számított. Mindössze 16 éves volt, amikor a környékbeli játékosmegfigyelők lehetőséget kínáltak a számára, hogy a Barnsleyhoz igazoljon. A kis Tommy nem is habozott, 1949 júliusában csatlakozott első komoly csapatához. 1950. októer 7-én már debütálhatott is a felnőtteknél, méghozzá egy 3-1-es hazai győzelemmel zárult Grimsby Town ellen mérkőzésen. Következő fellépésén, 1950. november 4-én Taylor mesterhármast lőtt a Queens Park Rangers elleni 7-0-ás találkozón. Az 1950-51-es szezonban 12 meccsen 7 gólt szerzett...
Billy Whelan (csatár, 1953-1958) - Flower of Manchester
William Whelan, azaz Liam, vagy csak egyszerűen Billy Whelan 1935. április 1-jén született római katolikus család tagjaként. Édesapja, John 1943-ban - Whelan nyolc éves korában - hunyt el. Münchenben a harmadik felszállási kísérlet előtt a következő szavakat mondta társainak: "Ha ez a vég, én készen állok rá." Whelan a Home Farm FC-ben kezdte karrierjét, mielőtt a Manchester Unitedhez csatlakozott volna. 1955 augusztusa és 1958 februárja között 98-szor szerepelt az első csapatnál, és 52 gólt szerzett. Állandó tagja és alapember volt az ír nemzeti válogatottnak. 2006. december 8-án a Faussagh úton/Dowth sugárúton, a cabrai Dublin 7 elágazásnál (a Dalymount Park közelében) található vasúti hidat emlékének tisztelegve az ő nevére keresztelték át. A hídtól nem messze található az utca, melyben Whelan is született. Az ünnepélyes átadáson többek között az a Sir Bobby Charlton is megjelent, aki csapattársa volt Whelannek és túlélője volt az '58-as katasztrófának. 2008. február 4-én az ír nemzeti posta társaság (An Post) forgalomba hozott egy 55 centes bélyeget Liam Whelan arcképével, ezzel tisztelegve honfitársuk és a müncheni tragédia 50 éves évfordulója előtt.
Folyamatosan bővül...
|