Rio Ferdinand elmondása szerint felépülése a vártnál jobban halad, így számításai szerint a szeptember 12-én rendezendő Tottenham elleni bajnokin már ott lehet a Unitedben.
A Vörös Ördögök védője még a Birmingham City elleni bajnoki nyitómérkőzés előtti edzésen szenvedett combsérülést, amely okán nem léphetett pályára a bajnoki címvédő eddigi három bajnokiján, és valószínűleg az Arsenal ellen, illetve az angol válogatott világbajnoki selejtezőjén sem lehet ott Horvátország ellen, azonban három nappal később, a Tottenham ellen már pályára lépne.
"Javulok - egy picit előrébb tartok, mint ahogy azt terveztük" mondta Ferdinand.
"Nagyon keményen edzettem az elmúlt napokban."
"Már a pályán lennék, ami még nem lehetséges, de egy pár hét múlva visszatérhetek, és újra játszhatok."
Fotó: Sky Sports