Két teljesen különböző érzés volt számomra. A '68-as győzelem nagyon nagy érzelmi töltetű volt, hiszen a (müncheni) tragédia után nagyon nehéz időkön mentünk át. A barcelonai döntő egy megismételhetetlen emlék, főleg, hogy Sir Matt Busby születésnapján történt mindez.
Hogyan hatott Sir Matt emléke arra a mérkőzésre?
Biztos vagyok benne, hogy lélekben ott volt, és nagyon boldog ember lett volna, ha megéri. Mindig is lenyűgözte Sir Alex Ferguson. A vezetőségi üléseken, ha Sir Alex Ferguson mondott valamit, mindig bólintással jelezte az egyetértését. Nagyon elégedett lett volna akkoriban, hiszen látta volna, hogy amit ő kezdett el az Old Traffordon, azt Alex folytatta, hiszen az 1999-es egy kivételes szezon volt. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy végződött.
Rengeteg drámai végjátékú mérkőzés volt az idén is, de valószínűleg csak kevés tudná feledtetni azt a döntőt...
A Bayern München már korán vezetéshez jutott, de így még volt időnk a javításra. Azonban az idő csak múlt és múlt. Úgy gondoltam, ha valahogy betudnánk jutni a tizenhatosukra, akkor valamelyik játékosunk csak rúgna gólt, de a Bayern nagyon állta a sarat. Pár perccel a lefújás előtt Lennart Johansson, az UEFA akkori elnöke elindult a trófea átadás színhelyére, és azt mondta nekem, 'Nagyon sajnálom Bobby'. Erre azt mondtam neki, 'Ilyen az élet Elnök Úr, majd lesznek más meccsek'. Az alatt az idő alatt, amíg felért, a szerepek felcserélődtek, és akik az elindulása előtt még győztesek voltak, a földön feküdve sírtak, a vesztesnek hitt csapat pedig ünnepelt. Teljes egészében lemaradt a góljainkról.
Mi volt a reakciója a gólokra?
Amikor Teddy Sheringham betalált, az első megérzésem rögtön az volt, hogy a partjelzőre nézzek, hogy nem volt-e les. Aztán az ünneplők felkaptak, és az UEFA illetékeseinek széke előtt tudtam leugrani. Bocsánatot kértem, ők pedig azt mondták, 'Megértjük Bobby'. Éppen hogy csak összeszedtem magam, és azon gondolkodtam, hogy lesz 30 percünk a hosszabbításban, hogy megnyerjük a mérkőzést, amikor szöglethez jutottunk. Teddy megcsúsztatta a labdát, és hogy ha lett volna olyan játékos, akit kiemeltem volna, hogy az utolsó pillanatban gólt lőjön, az minden idők legjobb befejező csatára, Ole Gunnar Solskjaer lett volna. És láss csodát, ő ott volt. El se tudtam hinni. Nem tudtam felfogni, hogy nyertünk.
A későn megszerzett győzelem ebben a szezonban is divatos volt, úgy tűnik ez már beépült a klub filozófiájába; honnan jött ez a fajta erő?
Ez a United varázsa; 90 percig hajtunk, mert sose lehet tudni.... Ez nem csak a mi hitünk, az ellenfeleink is tudják, hogy az utolsó pillanatig se adjuk fel. Ha visszaállnak, és csak a védekezésre törekednek, az felkérés táncra számunkra. Ez része az angol csapatok mentalitásának, sohasem lanyhulnak. Emellett a klub munkamorálja is ebben gyökerezik; a szurkolók is teszik a dolgukat, hiszen mindig szórakozni szeretnének. Ez az, amit ez a csapat mindig is megcsinált, szórakoztatott, és soha nem adta fel. Ez már tradíció, ami különlegessé teszi ezt a klubot. Azt hiszem az az este ezt nagy mértékben bizonyította.
Fotó: BBC