Az elmúlt években a legnagyobb faktor a United sikerességében a csapat hazai formája volt az Old Traffordon. Mi az, amitől ez a pálya ekkora előnyt ad?
Amikor az Old Traffordon játszol, több mint 70 ezer ember szeme szegeződik rád, ami biztosítja a speciális atmoszférát. Emellett a játékunk is más hazai pályán, hiszen minden csapat ellen támadólag lépünk fel egészen addig, amíg meg nem törjük őket. A pálya méreténél is fogva a támadásokat segíti, ha valaki védekezni akar, annak kedvezőbb a kisebb terület. Ez az, amiért sokan szenvednek az Old Traffordon.

Melyik az a legemlékezetesebb atmoszféra, ami élénken él az emlékeidben az Old Trafforddal kapcsolatban?
Mindig emlékezni fogok arra a napra, amikor megvertük a Chelsea-t 2005. novemberében. Akkor, amikor a Chelsea-t szinte senki se tudta megállítani. José Mourinho, és Roman Abramovic érkeztével felborult a világ addigi rendje. Rengeteg jó játékos szerződött Londonba, akikért rengeteg pénzt adtak ki, ami aztán jól meg is látszódott a bajnokság táblázatán. De emlékszem, hogy a játékoskijáróból kiérve a szurkolóink mennyire buzdítottak minket. Nagyszerű volt a körítés, ami nagyban segített minket, hogy legyőzzük a Kékeket.

Tehát a szurkolóknak nagy hatása van a pályán történtekre?
Abszolút! Ha hallod, hogy a szurkolók teljes vállszélességgel mögötted állnak, és énekükkel buzdítanak, az nagy erősítést jelent egy játékosnak. Lehet, hogy hülyén hangzik, de néha úgy érzem, hogy a szurkolók segítségével gyorsabban futhatok, vagy ilyesmi. Olyanokra inspirálnak, amit amúgy lehet, hogy nem tudnál elérni. Távol az otthonunktól a szurkolóinkra nincs jobb szó, mint hogy briliánsak. Nem tudok olyan alkalomról, hogy a United szimpatizánsai ne töltötték volna meg a vendég-szurkolóknak járó szektort, és ne énekelték volna végig a meccseket. Hihetetlen az egész, amit ilyenkor művelnek. Néha azt kívánja az ember, bár csak ott lehetne velük, és végig énekelné az összes nótát. A mi fanatikusaink a legjobban az idegenbeli mérkőzéseken, ez biztos.

Az év korábbi szakaszában öt hétig harcképtelen voltál. Milyen volt a pályán kívülről, nézőként követni a csapatot?
Utálom csak nézni a csapatot! Természetesen abban az időben is, amikor nem állhattam a csapat rendelkezésére, azt akartam, hogy a csapat minél jobban teljesítsen, de rossz érzés volt, hogy nem segíthetek, mert szívem szerint minden pillanatomat a pályán tölteném. Nem jó érzés nézőként követni a csapatot, de a látottak erőt adtak, hogy minél előbb felépüljek, és újra a pályán lehessek. Hogy őszinte legyek, a mindennapokban eléggé ideges voltam, hogy nem játszhatok. Hihetetlen rossz érzés, hogy nem lehetsz hatással egy-egy mérkőzés végkimenetelére. Volt azért jó oldala is az oldalvonal mellett eltöltött időnek, hiszen így megérthettem, hogy miért is rajong értünk annyi szurkoló. Minden meccsen megpróbáltunk támadólag szórakoztatni a kilátogatókat, és ez az a dolog, amiért az elmúlt évek során nem lehet ránk panasz.

Mennyire igaz, hogy a siker csak még jobban eltökélté tesz az újabb trófeák megnyerésében?
Ez nem kérdéses. Ha egyszer megnyered a bajnokságot, akkor tudod, hogy ha a következő évben nem sikerül, akkor az még jobban fáj, mintha előtte még soha nem nyertél volna. Az is fontos szempont, hogy már tudod, hogy elég jó vagy ahhoz, hogy képes legyél elérni a céljaidat, tehát nem engedheted meg magadnak, hogy elszalaszd a címvédést. A klub történelme azt plántálja belénk, hogy csak a győzelem felé vezető utat szabad követni, és természetesen a menedzserünk is ezt várja el tőlünk.

Az előző két szezon a United sikereiről szólt, és most is erről szólhat. Mennyire számít, hogy a csapat tapasztalt a nagy harcokban?
Szerintem sokat jelenthet. Tudjuk, hogy mit kell elérnünk ahhoz, hogy nyerhessünk, és tudatában vagyunk, hogy nem feltétlenül kell minden pillanatban dominálnunk a végső győzelemhez.

Van olyan dolog, amit még nem nyertél meg, de ott van előtted az elérendő célok között?
Mindent kizárólag az FA kupa. Hogy őszinte legyek, ez az a trófea, amit már kiskorom óta szerettem volna megnyerni. Mint ahogy sok gyerek, én is arról álmodtam, hogy a Wembleyben én szerzem csapatom győztes gólját a döntőben. Mivel Everton-szurkolóként, majd később a klub játékosaként a bajnoki címre nem láttam sok esélyt, így a kupagyőzelem mindig is elérhetőbb célként lebegett a szemem előtt. Az FA kupának óriási történelme van, és ez engem már a kezdetek óta nagyon inspirált, és ez még mindig él bennem. Eddig két döntőben vehettem részt, de mindkétszer vesztesen elhagyni a pályát förtelmes érzés volt. Még mindig ugyanolyan lelkesedéssel akarom ezt a trófeát, mint kisgyermek koromban.

Gary Neville, Paul Scholes, és Ryan Giggs is pályafutása vége felé járnak a klubnál, mégis kiváló produkciót nyújtanak. Bár te nem a klub saját nevelésű játékosa vagy, mégis úgy gondolod, hogy akár 34-35 évesen is itt játszhatsz?
Nagyon remélem. Mindig is azt mondtam, amíg a Unitednek szüksége van rám, addig boldogan maradok a klubnál. Soha nem akartam, és nem is akarom itt hagyni a csapatot. Imádom az itteni hangulatot, és semmi okom nincs a változásra, vagy akár csak az ezen való gondolkodásra. Biztos vagyok benne, hogy ez egy élethosszig tartó kapcsolat lesz.

Fotó: Getty Images